Legendás helyek / Tatárhágó - Disznajó

A Felső-Maros mentét a tatárok évszázadokig fosztogatták, de néha nekik is megálljt parancsoltak az összefogó székelyek. Disznajón például azt tartja a néphagyomány, hogy számtalanszor kellett búvóhelyekre menekülni a tatárok elől, olykor az utolsó pillanatokban – előfordult, hogy lovas hozta hírül, hogy az idegen csapatok már a szomszédos Idecsen járnak. 
 
A település mellett 1420 körül épült egy vár, amelynek maradványai ma is megtekinthetők. Hiába voltak erős marosi kövekből épült, forró mésszel összerakott falai, a tatárok azt is bevették, s a népmonda szerint csak a vár úrnője maradt meg hírmondónak, aki a kéménybe bújva menekült meg az ellenségtől. A szomszédos Magyaróról a férfiak a disznajóiak segítségére siettek. Csellel sikerült is megfutamítaniuk a tatárokat: volt a közelben egy erdős hegyoldal, a támadók odáig üldözték a székelyeket, ám azok a zegzugos, meredek hegyoldalon, az ősmagyarok harcmodorát alkalmazva szembefordultak a tatárokkal, és visszavonulásra késztették őket. A tatárok terepismeret híján egymást elsodorva menelkültek lefelé addig, amíg át nem jutottak a szomszédos, meredek dűlőn. Ott a magyaróiak futni hagyták őket, és az eset emlékére a Disznajó melletti meredek hegyoldalt elnevezték Tatárhágónak. 
 
A Felső-Maros vidékét jórészt erdők borítják. A Maros lapályának ez a része egykor királyi várbirtoknak számított, központja a közeli Marosvécs volt. Az itteni erdők a középkorban is bővelkedtek vadakban – akárcsak ma, régen is fontos vadászterületnek számítottak. Disznajó és környéke az évszázadok alatt többször is gazdát cserélt, ám szerencsére sok terület megmaradt érintetlenül: a nagy kiterjedésű erdők, legelők, tisztások mindmáig csodálatos gyalogtúrák, csoportos kirándulások kedvelt célpontjai. 
 
A falu közelében kevés a jó minőségű termőföld. A településen inkább az állattenyésztés honosodott meg, mert a tölgyerdők, legelők, erdei tisztások, tiszta vizű erdei, hegyi patakok ezt tették lehetővé. A másik fő megélhetési forrás természetesen az erdőgazdálkodás volt: a Maroson való tutajozásnak is nagy hagyománya van, amely a 19. században alakult ki. 
 
A feltételezések szerint a falu neve bolgár eredetű, a „ná desznájá beregá”, vagyis a jobb parton kifejezésből alakulhatott ki, noha a helyiek egy magyar történetet is mesélnek: valaki egyszer azt javasolta, a falunak legyen valamilyen előkelő, díszes neve, mire a többiek rávágták, „na jó”. A település bővelkedik a beszélő helynevekben: a Tógát utcáé például onnan ered, hogy a Patócsy család halastavat, illetve gátat építtetett, a tó vízellátását szabályozandó. A falu egy másik érdekessége a Sóskút: a só beszerzése nehézséget okozott a helyieknek, ezért a település szélén levő sós vizű kútról hordták a vizet – ezzel főztek puliszkát, és ebben tárolták a káposztát.

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay