Természeti örökségek

Medve tó - Szováta

A Medve-tó Európa egyetlen és a világ legnagyobb heliotermikus tava, melynek felülete 40.235 m2, a kerülete 1180 m valamint a legmélyebb pontja 18 m. Nevét formája után kapta, amely egy kiterített medvebőrre emlékeztet. Keletkezésének időpontja 1875-1880 közé tehető és a különböző környezeti tényezők együttes működésének tudható be. A tó helyén egy kaszáló állt, amely alól az esőzések és föld alatti patakok kimosták a felszín alatt meghúzódó sóréteget, ennek következtében a föld beszakadt egy hatalmas üreget hagyva maga után. A kaszálón keresztül folyó Arany és Toplica patakok 5 év leforgása alatt feltöltötték a hatalmas gödröt. A víz feloldotta a földben található sót, így a tó vize is sós lett. Heliotermikus tulajdonsága annak köszönhető, hogy bár a meder feltelt az édesvízű patakok továbbra is táplálták a tavat. Az édes víz a tó felszínén maradt míg az alsóbb vízrétegek magas sókoncentrációval rendelkeztek. A tó felszínén kialakuló édesvíz réteg, szigetelő rétegként hatott, így a nyári napsugarak hatására magas hőmérsékletre melegedett fel a tó sós vize, melynek gyógyhatása is köszönhető. 

Bővebben

Égerfás tó - Vármező

Vármezőn érdemes elgyalogolni az Égerfás-tóig. Ha a falu központjából indulunk a piros pont jelzéseket kövessük, amíg elérjük a Kis- és Nagy Nyárád összefolyását. A Nagyág mellett haladjunk tovább a hídig, amelyen nem kell átkelni, hanem továbbmenve felérünk a hegyre, ahonnan nemsokára megpillantjuk a tavat. Ez egy igen érdekes tó, talán a Gyilkos-tóra emlékeztet első pillanatban,  de annál jóval kisebb, csak hasonlóképpen fatörzsek állnak ki a vízből. Égerfák ezek, némelyek még ágakat is eresztettek, zöldellnek is. 

Bővebben

Gyurgyalag kolónia - Kerek erdő

Szászrégen régi agyag gödre és relé környékén egy gyurgyalag kolónia él, a legszebb vándormadár, mely az országban található. Mérete egy fekete rigóéhoz hasonlít, csőre vékony, tollazata élénk színű. Fészkét meredek, napsütötte agyag falakra rakja, melyekre csőre segítségével kis mélyedéseket alakít ki, melyek akár 1,5-2 m hosszúak is lehetnek. A gyurgyalag törvény által védett madarak közé tartozik.

Bővebben

Magányos tölgy - Kerek erdő

Az óriás tölgy, avagy a magányos tölgy, ahogy még ismerik, a Kerek erdő melletti tisztáson található. A tölgyfa erdőt melyet még 1730-ban ültettek, hogy megelőzzék a szárazságot, a város észak-nyugati részén található. Az 1849-ben ültetett fa ma az idő múlásának és a túlélésnek szimbóluma. 2010-ben az Év fája versenyben hatodik helyezést ért el másik 87 fa közül mely az ország többi területén található. 

Bővebben

Fatörzsbarlang - Ládás kunyhója

A Felső-Maros mentén, a Déda-Maroshévíz hegyszorosban, Andrásháza településen, a sziklára épült vendéglőtől két jelzett turistaösvény indul, két fatörzsbarlang felé, a Ládás kunyhója és a Nagy Barlang irányába. Mindkét képződmény a Romániai Barlang Szövetség védettsége alatt áll. Különleges sajátosságokkal rendelkező barlangok ezek, kialakulásuk érdekes, nagyságuk nem számottevő, vulkáni üledékképződés során jöttek létre.  Az első fatörzsbarlangokat Romániában, itt a Maros völgyében fedezték fel, Szalárd-Andrásháza települések környékén, javarészt a Kelemen havasokban, majd 2000-ben a Görgényi Havasokban is találtak hasonlókat. Mindmáig több mint 100 ilyen jellegű képződmény ismert, amely közül 16 minősíthető méretét tekintve barlangnak, a többi pszeudo-karszt képződmény. Ezek eddig nem voltak látogathatóak rongálódásuk elkerülése végett. Világszinten egyedi barlangoknak számítanak, kialakulásuk feltehetően 5 millió évvel ezelőttre tehető vissza, amikor a Kelemen hegységben még aktív vulkánok működtek. A vulkánkitörések következtében az erdőt láva borította, a fákat por és vulkanikus kőzet lepte el. Idővel, ezek az üledékek megszilárdultak, a víz munkájának következtében a fák elkorhadtak, majd kimosódtak a vulkanikus kőzetből, nyomot hagyva a barlang falán. A fatörzsbarlangok 40 és 80 méter közötti hosszúak is lehetnek, átmérőjük elérheti a 2,4 métert. Európa területén hasonló barlangok Szlovéniában és Magyarországon találhatóak, világszerte pedig Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban (Hawaii).   Ratosnya és Palotailva között, az Andrásháza község keleti részén található barlangot a helyiek Kunyhónak nevezik. A barlang a Kelemen-Görgényi havasokban lévő vulkán aktív idejében képződött, keletkezését tekintve vegyes eredetű, 30 méter üreget fatörzs-, a többi 48 métert vegyes képződmény alkotja.   A 704  méter magasan található Ládás kunyhójának bejárata 2 méter széles. Tereprendezési munkálatok során létrehoztak egy 3-4 km hosszúságú turista útvonal, amely az E578-as úttól, az Andreneasa Vendéglőnél kezdődik. Innen 1 óra alatt megközelíthető a fatörzsbarlang, valamint egy kilátó, ahonnan a Maros-szorost csodálhatjuk meg.

Bővebben

Mezőzáhi Sztyeppei bazsarózsa rezervátum

Bővebben

A weboldalunk sütiket alkalmaz

Weboldalunk sütiket használ, a funkcionalitás és teljesítmény fejlesztésére. Kérjük, fogadja el őket az oldal jobb használhatósága érdekében. Bővebben: Adatvédelmi szabályzat

background-image-for-checkout-overlay